12. fejezet

Tudom, hogy mostanában nem vagyok valami aktív, de egyszerűen nem jön az ihlet, de ígérem megerőltetem magam egy picit, és próbálok gyakrabban hozni új részt :) Azt pedig látjátok, hogy új a dizájn, kaptam szép új fejlécet és ezért hálás köszönet Szabó Evinek. Puszillak Evi és köszönöm mégegyszer! 

-      Ez igen... - állt fölöttünk halkan tapsolva Josh.

George-al alvás közben totál összegabalyodtunk. A kezünk összefonódott, a mellkasán feküdtem, kezem pedig a hajába túródva pihent, George keze pedig a hátamon. Már csak hab volt a tortán Josh megjelenése. Lassan George is ébredezni kezdett.

-        Josh... ez... ez nem az aminek látszik. - pattant fel George egyből.

-        Hm, azt látom. Jó a pólód Jess. - vetett rám megvető pillantást Josh.

-        Kész csoda, hogy hozzám szóltál ennyi idő után. - kezdődött megint a gyilkolás köztünk.

-        Hát, ha az egyik legjobb barátom mellett talállak az ágyban az ő ruháiban, azt nem hagyom szó nélkül, ha nem bánod.

-        Annak örülhetnél, hogy ruhában találtál mellette, nem anélkül. - emeltem fel a hangom.

-        Ne kezdjétek már megint az isten áldjon meg titeket. - jött be JJ végül.

-        JJ! Most már tényleg igazán leszállhatnál rólunk. - szólt rá Josh.

-        Fogd már be a szádat Josh, fogd fel hogy nem történt semmi George és köztem, amúgy is ha történt volna mi lenne? Telibe szarod a fejem így is. Azóta az este óta hozzám sem szólsz, kerülsz engem. Tudod mit? Bánom, hogy nem történt semmi George-al, mert ezerszer jobb ember, mint Te vagy és rá számíthatok, ha baj van, nem úgy mint rád. Gyűlöllek. - dőlt ki belőlem a szöveg miközben már a könnyeimmel szenvedtem.

-        Mi ez a veszekedés itt kéremszépen? - sétált be végül Jaymi is. Először Joshra nézett, akinek szemei hatalmasra ki voltak dülledve, majd George-ra, aki szegény megszeppenve ült az ágy szélén, majd rám, akinek folytak a könnyei.  - Oppá. - húzta el végül a száját. - JJ, George, gyertek inkább ti is kifele. - George felállt és elindult a többiekkel kifelé.

-        Várjatok! - szóltam rájuk. Visszafordultak. - Majd inkább megyek én, csak annyit akartam mondani, hogy új munkát kaptam. Felkértek, hogy dolgozzak veletek.

-        Úristen, hogy hogy? Ez rohadtjó - vigyorgott JJ.

-        Ja, csak ezután lehet, hogy visszamondom.

-        Ha lemondod, leütünk. Ugyeeee? - nézett a többiekre JJ.

-        Le ne merd mondani, ez egy mélypont, de majd jobblesz ha velünk dolgozol. Mókásak vagyunk ám. - szólalt meg Jaymi. - Gyere na. - tárta szét a karjait. Nem bírtam nem megölelni őt, odamentem és átölelt, majd JJ és George is csatlakoztak. Mintha egy nagy család lettünk volna. - Josh, gyeremár. - szólt oda neki JJ. Josh megforgatta szemeit, majdvégül Ő is beszállt az ölelésbe.

~

Az elkövetkezendő néhány nap nyugodtan telt el. Igaz Joshnak továbbra sem áll szándékában beszélni velem. Elérkezett az első úgynevezett munkanapom az X Factorban. Szombat reggel, ahelyett, hogy a hotel-béli munkaruhám húztam volna magamra, csak bementem és megkerestem a srácokat, mivel szóltak, hogy megjött értünk a kocsi. Hulla fáradtan másztak elő mindannyian, míg én elképesztően frissen és izgatottan vártam az első napom. Még a hotelben megkaptam a teendőimet Kevintől, a biztonsági főnöktől. Amíg a stúdió felé tartottunk gyorsan átolvastam, nem tűnt valami nehéznek. Az első számú feladatom az ismerkedés volt az ottani stábbal. Meglepetésemre mindenki jól fogadott. Sok feladatom tényleg nem volt. Meglepődve jutott tudomásomra, hogy az is az én dolgom, hogy rábólintsak a ruhaválasztásra az adott estére még mielőtt a fiúk megnézik. Nem értettem miért kaptam ezeket a feladatokat, de élveztem. Be kellett mennem a főbpróbára is, ahol teljes mértékben elámultam. Élőben teljesen más volt az egész, mint tv-n keresztül. Elvarázsolt az egésznek a hangulata, de még mielőtt végig nézhettem volna az egész főbpróbát el lettem rángatva, hogy menjek ki a rajongókhoz. Mivel ez volt a munkám onnantól, nem lehetett ellenkezni. Már akkor meg voltak őrülve a lányok, mikor még senki nem volt kint. Nagyon sokan várakoztak. Beszélgettem néhányukkal, és megígértem nekik, hogy ki fognak jönni a srácok még mielőtt elkezdődne a műsor.

Fogtam is magam és bementem megkeresni őket. Akkor már javában a sminkszobában ültek és készülődtek illetve videózták őket.

-        Ó jaj hoppá itt sem vagyok. - fordultam vissza mikor megláttam a fényképezőt, amivel vették őket.

-        Nem mész te sehová. - pattant fel JJ a székéből és jött oda hozzám. - Ő itt a mi újdonsult munkaerőnk, Jess és imádjuk. - magyarázta a kamerának majd megtúrta a hajam.

-        Én is szeretlek JJ, na üljél vissza. - lökdöstem vissza a tükör elé a székébe. - Remélem ez ki lesz vágva. - szóltam a kamerásnak.

-        Hehe, majd meglátom. Na heló fiúk megyek a többiekhez. - ment kifelé a kamerás.

-        És mondd Jess, minek köszönhetjük jelenléted a csodás sminkszobánkban? - kérdezte Jaymi.

-        Ki kellene jönnötök picit a rajongókhoz. Épp most jöttem be és már eléggé meg vannak húzatva.

-        Negyed óra és megyünk. - szólalt meg George.

-        Oooooké, kimegyek szólni. - majd el is viharoztam.

Kiérve megálltam a kerítés előtt és elkezdtem szónokolni.

-        Lányok, ha megígéritek nekem, hogy nem nyomjátok agyon egymást és nem szakítjátok át a kerítést, akkor a fiúk 15 percen belül jönnek. De ahhoz tényleg annyit szeretnék kérni, hogy kicsit nyugodjatok le. Legyetek türelmesek picit. Még egy utolsó nagy sikítás jöhet az örömhír hallatán aztán nyugalom! - kiabáltam a kerítéssel szemben. Jött is a sikítás azonnal. Körülbelül fél percig őrült módon visítottak, aztán a kezemmel elkezdtem mutogatni, hogy most már elég és abba is hagyták. Furcsa volt, hogy fujjogás helyett hallgattak rám. Jól esett.

A srácok tényleg jöttek kifelé ahogy megígérték. Mosolyogva mentek oda a kerítéshez. Jó volt nézni, hogy ennyire közvetlenek voltak a lányokkal. Meg is hatódtam picit. Főleg Josht figyeltem, mert az első találkozásunk óta nem beszéltünk a rajongókról és nem is láttam őt a közelükben, de kellemeset csalódtam benne. Akivel tudott csinált képet, mindenkinek adott autogramot meg minden hasonló, amit az ember el tud képzelni.

Telt múlt az idő, vissza kellet mennünk a stúdióba, hisz közelgett az este. Amíg a versenyzők készültek, engem kiküldtek útbaigazítani  a nézőket. Nem értettem miért, de izgultam, nagyon. Lehetséges, hogy azért, mert ez volt az első X Factor élő show amin jelen lehettem. A nézők elfoglalták a helyüket és én visszamehettem a srácokhoz. Kezembe nyomták az este menetét, ki milyen sorrendben következik. A srácok a harmadikok voltak. 

Elkezdődött a show. Dermet ment és nyomta a szövegét, engem pedig még bezavartak a fiúk öltözőjébe. Ott voltak mind a négyen, énekelgették az akkorra kiválasztott dalt. Rájuk lett szólva pár perccel később, hogy induljanak kifelé. George, Jaymi és JJ mentek elől, Josh pedig utánuk én pedig a sor végén kullogtam kifelé. Vagyis csak kullogtam volna kifelé az öltözőből, de még Josh előtt bezáródott az ajtó. Ketten maradtunk az öltözőben. Josh és én...

11. fejezet

Először is mindenkinek nagyon boldog és békés karácsonyt kívánok! Én az olvasóimnak egy extra hosszú résszel kedveskednék. Remélem tetszeni fog. Legyen nagyon szép az ünnepetek! :)

Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem annak a hangnak, amit hallottam. Nem fordultam meg, csak eldobtam a cigit, miután leszólt érte.

-        Még valamibe szeretnél belekötni? Esetleg megint lehülyézni? - beszéltem továbbra is hátat fordítva neki, a padon ülve. Közben hallottam, hogy odasétált.

-        Leülhetek? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak rántottam egyet a vállamon. George fogta magát és leült. - Hoztam kávét meg takarót.

-        Minek? Meg egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-        Azért hoztam, mert rohadtul hideg van, és onnan tudom, hogy a kedves munkatársaid mindent látnak, mivel az egész hotel be van kamerázva. Na, kéred az egyiket? - nyújtotta felém a pohár kávét.

-        Sok cukorral, sok tejszínnel, ahogy én szeretem? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-        Úgy! - bólintott és mosolygott. Elvettem tőle a kávét, és beleszürcsöltem. Nagyon jól esett ahogy a meleg ital lecsúszott a torkomon. Kirázott a hideg. Megint vacogni kezdtem. George rám tekerte a takarót, amit magával hozott és ott ültünk ketten, bámultuk a kéken világító London Eye-t.

-        Elmondanád mostmár, hogy mi a fene ütött beléd nemrég?

-        Nem szeretnék erről beszélni. Nem is vagyok biztos benne, hogy úgy van, ahogy én gondolom, de ha igen, akkor Te is észre fogod venni.

-        Nem szeretem, hogy így titkolózol. - néztem rá aggódó szemekkel. - George, biztos minden oké?

-        Az a baj, hogy én sem tudom mi van most. - sóhajtott egy nagyot, majd Őt is kirázta a hideg. Fogtam a takarót és lehúztam a vállamról.

-        Kéred a takarót? Te is mindjárt megfagysz.

-        Dehogy kérem, hagyjad csak. - húzta vissza a vállamra.

-        Jó, akkor legalább gyere közelebb, hogy mindkettőnket körbeérjen.

-        Nem hinném, hogy jó ötlet.

-        Ó, ugyan. Na gyere. - húztam magamhoz közelebb. Rádobtam a takaró másik felét, mire pedig Ő is becsomagolta magát én fejemet a vállára fektettem.

-        Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam. Nem tudom mi volt velem.

-        Rád nem lehet haragudni George. Csak aggódom. Sosem láttalak még ilyennek. - arcomat pedig felé fordítottam. Ő is rám nézett. Vészesen közel voltunk egymáshoz.

-        Féltelek Jess. - nézett rám aggódó tekintettel.

-        De mitől? Tudok magamra vigyázni.

-        Azt tudom. - mosolygott.

-        Akkor légyszíves ígérd meg, hogy ha legközelebb valami bajod van, akkor azt azonnal mondd el nekem, oké? Rám számíthatsz George. Ennyivel tartozom neked.

-        Nem tartozol semmiért.

-        De attól függetlenül még itt lehetek neked, mint egy jó barát, nem? - ekkor megjelent valami a szemében. Száját félrehúzva mosolygott. Nem őszinte mosoly volt az biztos.

-        De, Jess. Egy jó barát. - majd egy puszit nyomott a homlokomra, kezét pedig a vállamra csúsztatta.

-        Nem bánnád, ha ledőlnék ide az öledbe? - kérdeztem tőle.

-        Nyugodtan. - felelte.

Kicsit lejjebb csúsztam, és fejem a combjára fektettem. Megigazította rajtam a takarót és a hajamat simogatta. Melegséggel töltött el, hogy a közelében lehettem. Nyugodtságot árasztott magából az a srác állandóan. De akárhányszor felpillantottam az arcára, nem láttam őszinte mosolyt. Nem értettem, mi lehet a baj, de nem is akartam firtatni. Nem akartam elrontani a pillanatot. Bámultam tovább a csodás látképet. Szemhéjaim elnehezültek közben és lassan lecsukódtak.

~

-        Jess, Jess. Nem itt kéne aludnod. - nyitódott ki szemem George hangja hallatán.

-        Úúúúh. Mióta alszom?

-        Másfél órája körülbelül, de nagyon hideg van.  Be kéne mennünk.

-        Basszus felébreszthettél volna hamarabb is, szét lehetsz fagyva. - ugrottam fel egyből és George kezeihez nyúltam, hogy felhúzzam Őt a padról. - Jéghideg a kezed.

-        Jajj ugyan már, nem haltam bele.

-        Tökmindegy. - húztam magam után befelé menet. Beszálltunk a liftbe, ahol érezhetően legalább  15 fokkal melegebb volt, mint odakint. Megérkeztünk a fiúk szintjére. George kilépett a liftből én pedig ott álltam vártam, hogy tovább menjen lefelé.

-        Te nem jössz? - fordult vissza George.

-        Nem, megyek én is haza.

-        Késő van már. Maradhatnál.

-        Jajj dehogy, nem biztos, hogy a többiek is támogatnák.

-        Jaymi Ollynál van, Josh meg JJ hazautaztak, szóval egyedül vagyok. Amúgy se szeretek egyedül lenni, úgyhogy tényleg maradhatnál.

-        Nem tudom... - gondolkoztam, közben George már kb. harmadszor lökte szét a lift ajtatját, be ne csukódjon.

-        Nem várok sokáig. Vár a gitárom. - sürgetett.

-        Jajj, na jó. De csak akkor, ha megígéred, hogy gitározol nekem valamit és énekelsz is mellé. - próbáltam alkut kötni.

-        Legyen. - ment bele az alkuba.

Elindultunk a szobájuk felé. Kinyitotta az ajtót és beengedett előre. Eléggé jártas voltam már, azonnal megtámadtam az ágyat és dobtam bele magam. 

-        Ezt mindigis ki akartam próbálni. - sóhajtottam egy nagyot. George csak vigyorgott és elkezdett valami keresni a szekrényben. - Mit csinálsz?

-        A gitáromat keresem. - felültem és köhögni kezdtem, George rámnézett kérdőn, én pedig a sarokba mutattam. - Ja tényleg. - nevette el magát.

-        Odalépett az ágy mellé, megfogta a gitárját és odahúzott egy széket elém. Leült rá, hangolgatta a gitárját.

-        Mit szeretnél hallani? - kérdezte. 

-        Bármi jó lesz. - mondtam mosolyogva. 

George gondolkodott picit, majd rákezdett a One Republic egyik számára. (zene) Az arca egyszerűen kivirágzott, ahogy énekelt és gitározott. Annak a srácnak tényleg a zenélés a mindene. Mosolyogva énekelt, hol a gitárja húrjait nézve, hol fel-fel pillantva rám. Akarva-akaratlanul olyan széles mosolyra görbült a szám, mint még soha. Nyugodtsággal és melegséggel töltött el, szebben el sem tudtam volna képzelni a pillanatot. 

-        Nem vagy még álmos? - kérdezte mikor a zene végére ért. 

-        De egy picit, odafent nem pihentem ki magam rendesen. - mosolyodtam el. 

-        Adjak alvós cuccot? 

-        Egy pólót meg egy melegítő alsót elfogadnék. - válaszoltam. George bólintott és elment a szekrényéhez kutarni. Egy sötétkék melegítőalsónál kötött ki és egy csíkos pólónál. 

-        A fürdőt tudod merre találod. - dobta oda hozzám a cuccokat. - Törölközőt, tusfürdőt bent találsz, használhatod az én fogkefémet, nem lesz nehéz megismerni, majmos. - nevette el magát. 

-        Köszönöm. - szóltam még vissza a fürdő ajtajából. 

Nyugodtan lezuhanyoztam, magamra húztam a George-tól kapott ruhákat, majd mikor kiléptem a fürdőből azt láttam, hogy George a kanapén ágyazott meg és ott feküdt összegörnyedve. 

-        Hát te ott mit csinálsz? 

-        Aludni próbálok.

-        De a kanapé az én alvóhelyem. 

-        Nem, te az ágyon alszol. 

-        Ugyan már, aludj te ott, nekem jó a kanapé. - löktem le róla és feküdtem le a helyére. George nem habozott, könnyedén felkapott és beledobott az ágyba. 

-        Na, itt ni, ez a te helyed. Jóéjt Jess. - dobta rám végül a paplant. 

-        Aha, nem. - ültem fel és nyúltam utána, majd berántottam az ágyra. Nem úgy sikerült, ahogy én terveztem. 

George telibe rám esett. Nevettünk mindketten, de szerintem kényelmetlenül is éreztük magunkat abban a helyzetben. Mondjuk én annyira nem, de furcsa volt. Elkezdtem Őt csikizni, mire hihetetlenül hangos nevetésben tört ki. Egy pár percig bírta aztán elkezdett sikoltozni, hogy nem kap levegőt. Rosszabb volt, mint egy kislány. Végül engedtem neki és elterült mellettem hatalmasakat sóhajtva. Közelebb húzódtam hozzá és fejem a mellkasára fektettem.

-        Na, így jó lesz. - húztam magunkra a takarót. 

-        Biztos vagy Te ebben? - kérdezte.

-        Semmiben nem voltam még ilyen biztos. Aludjunk most már. - adtam ki az utasítást.

-        Feküdj inkább vissza mellém. - tolt le magáról.

-        Hát jó. - egyeztem végül bele, de felé fordultam és néztem Őt. Megint aggodalom ült ki arcára, nem értettem továbbra sem miért. Fejét felém fordította, csillogtak nagy barna szemei.

-        Ígérd meg nekem Jess, hogy vigyázol Joshal. 

-        Miért mondod ezt? Nincs is köztünk semmi. 

-        Még... - tette hozzá. - Tudom mi történt köztetek, nem ismered még Josht, lányok terén veszélyes. 

-        Nem hinném, hogy lesz bármi is, nem is keresett azóta.

-        Csak gondoltam szólok. - mosolyodott el. - Nem akarok bekavarni. Jó éjt Jess. - hajolt hozzám  közelebb és nyomott egy puszit az arcomra. Megpróbált kimászni az ágyból, de megfogtam a kezét és visszahúztam.

-        Maradj már itt mellettem na. 

-        Jó. - egyezett bele. 

Kicsit felemelkedtem, közelebb hajoltam hozzá, puszit akartam adni az arcára, de elszámoltuk magunkat. A fejét pontban akkor fordította el, mikor épp arcához ért volna a szám és a puszi a száján landolt. Mindketten belevörösödtünk, de aztán ismét nevetni kezdtünk. 

-        Jóéjt George. 

-        Jóéjt Jess mégegyszer. 

George lekapcsolta a lámpát, és lassan mindketten álomba merültünk. Reggel az ébredés már nem volt olyan kellemes, több okból kifolyólag. Apró szívbajt kaptam mikor kinyitottam a szemem...

10. fejezet

A Josh által beígért beszélgetés váratott magára, nem is keveset. Pár napon keresztül inkább csak köszöntünk egymásnak, de különösebb beszélgetésre nem került sor. Inkább JJ találta meg velem a normál hangnemet, Josh és George inkább mintha került volna, Jaymi meg... nem is tudom. Ő mindig olyan furán viszonyult hozzám.

A főnökömmel Mike-al viszont kezdett hihetetlenül jóra fordulni a viszonyom. Biztos látta, hogy sokkal intenzívebben dolgozom és hogy sokkal jobban kijövök a vendégekkel, mint kezdetekben és hogy az X-Factorosok rajongóival is egész jól elbeszélgetek, ezért valamelyik nap mondta, hogy fontos dologról szeretne velem beszélgetni. Izgatottá is váltam azonnal, majd a beszélgetésre tényleg sor került.

-        Hallgatlak. - foglaltam helyet Mike-al szemben az irodájában.

-        Az a helyzet, hogy látom rajtad hogy egyre több erőt fektetsz a munkába és hogy elég jól építed fel a kapcsolataid mostanában mindenkivel. Legyen az vendég, munkatárs, vagy a sok sipíkoló kislány odakint. Az elmúlt pár napban azon gondolkoztam, felvéve a kapcsolatot az X-Factorosok menedzsmentjeivel, hogy mit szólnának ahhoz ha az egyik dolgozó innen, besegíthetne nekik.

-        Csak neeeeeeeeeeeeem? - kérdeztem tátott szájjal.

-        De. Jó ötletnek tartották és arra a következtetésre jutottam, hogy felajánlanám neked a Union J biztonsági főnökének asszisztensi állását. Nem lenne más teendőd, mint kísérni a srácokat próbákra és természetesen az élő showkba, illetve az itt táborozó rajongókkal kellene tartanod a kapcsolatot. Tudom, ez radikális  változás lenne a mostani munkádhoz képest, de ha valaki képes lenne ezzel megbírkózni akkor az csak te lehetsz. Megértem, ha nem fogadod el az ajánlatot, de gondold át.

-        Akarom, akarom, akarom! - vágtam rá azonnal.

-        Remek! - csapta össze tenyereit Mike. - Szóval a harmadik hét lesz a mostani ugye?

-        Igen. - bólintottam. - Szerda van, ha esetleg tudni szeretnéd.

-        Jólvan, akkor figyelj, szombaton már mész az élő showra. Reggel indulsz a srácokkal és ott fogsz találkozni az új főnököddel.

-        Mi? Új főnök?

-        Ja, hogy ezt kihagytam. Szóval igen, hivatalosan az ottaniak közül lesz főnököd, mert oda kerülsz át mint alkalmazott, az X- Factor idejére. Addig én nem nagyon tudok beleszólni az ügyeidbe, de amint véget ér ez az egész, visszakerülsz a hotelhez és újból én leszek a főnököd. Persze jobb munkád lesz a show után itt is ha jól teljesítesz. Nem engedlek vissza a konyhába, meg takarítani.

-        Hát jó, legyen.

-        Még egy apróságot kifelejtettem. Amíg a fiúk nem esnek ki, addig bekéne költöznöd a hotelbe. Ugyanazon a szinten vannak a dolgozóik szobái is, csak egy másik folyosón.

-        Ezt csak akkor vállalom, hogy ha az én szobámat én tarthatom rendben.

-        Megoldjuk. Közlöd az új barátaiddal a híreket vagy majd máshogy tudják meg?

-        Szerintem szólok nekik. - mosolyogtam.

-        Jólvan, mehetsz is, a papírmunkát megcsinálom.

-        Köszönöm Mike. - felpattantam a székből és kirohantam.

Befejeztem még a hátramaradt munkát. Mikor az óráma néztem az pontosan este 8-at mutatott. Sokkal hamarabb végeztem a kiadott munkával mint általában szoktam. Leszaladtam a hátsó bejárathoz, megkérdeztem, hogy a srácok visszaértek-e már, ahol az igenlő választ kaptam, szóval elindultam vissza fel a szobájukhoz. Csönd volt odabent, nem a szokásos röhögés, meg kiabálás. Vettem a bátorságom és bekopogtam. George nyitott ajtót.

-        Oh, heló. - nézett rám meglepetten.

-        Szia. - vigyorogtam rá 1000 wattos mosollyal. - Bent van mindenki?

-        Nem, miért?

-        Csak mondani akartam valamit, de látom te se vagy valami beszédes hangulatodban...

-        Meglep? - kérdezett vissza George.

-        Igen, meg. Sosem láttalak még ilyennek. Van valami baj? - próbáltam kideríteni mi a problémája.

-        Nem lehetsz ennyire vak. - emelte fel hangját és nézett rám egyre dühösebben. - Komolyan tiszta hülye vagy.

-        Hogy mi? George mi van veled? Rád sem ismerek. - teljesen kétségbeestem George viselkedése miatt.

-       Mondjad inkább mitakarsz, átadom a többieknek.

-        Nem George, amíg el nem mondod mi a fene bajod van addig ez várhat. Hallgatlak.

-        Semmi Jess, az égvilágon semmi. Úgy is rá fogsz jönni, nem fog kelleni hozzá az én segítségem.

-        George! Ha már belekezdtél abba hogy milyen hülye, meg vak vagyok akkor kérlek fejtsd ki bővebben.

-        Nem vagyok most vevő erre az egészre, bocs. - indult vissza volna vissza a szobába. Be akarta csukni az ajtót, de én kitámasztottam a lábammal és utánaléptem és megfogtam a kezét. Mindketten lefagytunk. 

-        George kérlek, mondd már el mi zaklatott fel így. - néztem rá őzikeszemekkel mikor visszafordult. 

-        Hagyj békén Jess. Menj innen kifele. - rázta ki kezét az enyémből. Elkezdtem hátrálni és fájó szívvel hagytam el a szobát, az ajtó pedig hatalmas csattanással záródott be. 

Elképesztően szarul éreztem magam. Nem értettem mi történhetett. Vajon miért nevezett hülyének és vaknak? Miért volt velem ilyen lekezelő? Ki kellett szellőztetnem az agyam. A raktár mögé nem mehettem lenyugodni, tele volt rajongókkal az utca, maradt a tetőterasz. Nem jártam ott azelőtt, de hallottam róla, hogy tényleg nagyon nyugodt hely és csodaszép a kilátás onnan egész Londonra. Mielőtt felmentem volna átvettem a munkás öltözékem az utcai viseletemre és a lifttel egyenesen felfelé mentem. Kiérve megcsapott a hűs szellő és meglepődve érzékeltem a hideget, de nem érdekelt. Legalább tényleg szó szerint kiszellőzött az agyam. Kerestem egy padot magamnak és oda leültem. A kilátás valóban csodás volt. Telibe a kéken kivilágított London Eye-t lehetett látni. 

Hiába volt nyugodt hangulat odafenn és csodás kilátás, a gondolataimat nem tudta elterelni George szavairól. Fájt, hogy ezeket vágta hozzám, nagyjából ok nélkül. Vagyi biztosan volt rá oka, de nem úgy tűnt, mint aki biztos bennük, mert ellenben biztosan elmondta volna. Komolyan aggódtam, hogy eltűnt az a vidám, segítőkész, mindig mosolygós srác, aki miatt még mindig itt lehetek. Benyúltam a zsebembe és kihúztam belőle a doboz cigarettámat, ami mindig lenyugtat ha feldúlt vagyok. Kihúztam belőle egy szálat és meggyújtottam. Beleszívtam, és ahogy letüdőztem éreztem ahogy szétáratd bennem a nikotin. Minél többet szívtam bele, annál nyugodtabbnak éreztem magam. Az sem zavart, hogy vacogok a hideg miatt és hogy ujjaim már majdhogynem el voltak fagyva, de nem számított. Rég nem esett olyan jól egy szál cigi mint akkor. Körülbelül a cigi felénél tartottam mikor valaki megszólalt a hátam mögött.

-      Mi értelme van annak a mini gyárkéménynek? Csak tönkreteszed magadat vele...

9. fejezet

Josh lába előtt hevert az álarc, tőlem fél méterre pedig a ruhám és a cipők szétszórva a lépcsőfordulóban. Láttam Josh arcát, ahogy hófehér lett és szemei kétszer akkorára dülledtek, mint amilyenek alapjáraton. JJ visszasietett hozzánk, de csak állt és Ő is csak bámult. Josh végülis az álarcért nyúlt, felemelte és nézte egy pár pillanaton keresztül, majd rámnézett kérdőn. 

-        Ez mi? 

-        Hát... egy... álarc. – éreztem, ahogy az arcom vérvörössé változott.

-        Jess. Mi a szar ez? - emelte fel a hangját, ahogy közelebb lépett hozzám. 

-        Hohóóó. Josh, nyugii. - lépett végül közbe JJ. 

-        Te ebbe ne szólj bele. Van egy olyan sejtésem amúgy is, hogy te erről tudtál, erről még később beszélünk, most pedig húzz el innen. Nem lesz semmi baj. - hadarta JJ-nek.

-        Jess, ordíts ha csinál valamit. 

-        Ühüm. - bólintottam, aztán JJ továbbment a lépcsőn majd egyszercsak eltűnt.

Amint Josh ismét rám nézett, elkezdtem remegni. Féltem, rettegtem hogy mire számítsak. Nem engedte ki a kezéből az álarcomat, csak szorongatta. Ijesztő volt. Úgy nézett ki mint valami pszichopata, aki készenáll arra hogy azon nyomban megfojtson, de amint mélyebben a szemébe néztem csalódottságot láttam. Ettől féltem, hogy csalódni fog, ha megtudja, hogy én voltam az. 

-         Szóval... megmagyaráznád, kérlek? - lépett ismét közelebb mire én hátrálni kezdtem. 

-         Szerintem nincs mit magyarázni ezen. 

-         Hát ebben tévedsz drága. - jött megint közelebb, én pedig nekiütköztem a falnak. - Mi a fenét keres ez nálad? Miért? Miért nem mondtad el?

-      Ömm, Josh... én.. figyelj.. ahj... hát én be akartam menni a bálra és fú, nem sikerült, egy néni adta kölcsön ezeket a cuccokat és bejutottam és... tudod.

-         De Jess. A jó Isten áldjon meg, miért nem mondtad el? - erre a földhöz vágta az álarcot. 

-         Pont ezek miatt. 

-         De mi miatt basszus? - kezdett el kiabálni. Tényleg féltem tőle.

-       Féltem, hogy csalódni fogsz. Féltem, hogy ha kiderül, megbánod az egészet. Féltem, hogy ez lesz, hogy ordibálni fogsz velem. Félek tőled Josh. - mondtam ki végül kerek-perec.

-         Mit hittél? Kiderül és örömtáncot fogok járni? - támasztotta meg két kezét a vállam fölött. Megint közel volt hozzám nagyon. Lehajtottam a fejem, potyogni kezdtek a könnyeim.

-         Ne haragudj. - dörmögtem az orrom alatt.

-         Igazad volt Jess. Csalódtam... - kész ez volt a tetőpont, gyűlölöm mikor csalódást okozok az embereknek. Akkor már nem csak a könnyeim potyogtak. Szemmel láthatóan remegtem a sírástól. 

-         Nem akartalak megbántani... - mondtam szipogva. 

-         Nem értem Jess, hogy miért csókoltál vissza, ha tudtad, hogy ki vagyok. Főleg azt nem értem, hogy miért csináltad, miközben mindketten tudjuk, hogy gyűlölsz engem. - ekkor visszalépett és ismét felállította közöttünk a két méteres távolságot. Akkor vettem a bátorságom és felnéztem, egyenesen bele a szemeibe. 

Hiba volt. Eszembe jutott az a pillanat, mikor rohantunk a biztonságiak elől és bezárkóztunk abba a kis szobába. Mikor utána kint a folyosón megtörtént az a bizonyos csók. Imádom, mikor lábujjhegyre kell ágaskodnom, hogy felérjem az adott srácot és Joshal is így történt. Annyira mesébe illő volt az egész, de persze, az élet az nem olyan, valaminek kellett történnie, ami tönkre tette. Miért is történne legalább egyszer valami úgy az életben, ahogy én szeretném? Persze, hogy soha.  

Elsétáltam előle, lassan összeszedtem a cuccokat, visszapakoltam az ajándékos szatyorba, majd már csak az álarc maradt, ami továbbra is a földön hevert, Josh közelében, aki közben végig bámult. Odaléptem, lehajoltam az álarcért, szinte teljesen egyszerre Joshal. Ő előbb ért az álarchoz. Felemelkedve rámnézett, és akkor már nem haragot láttam a szemében, hanem kétségeket. 

-        ... nem az a csalódás Jess, hogy te voltál az, hanem az, hogy azthitted, hogy ha tudtam volna hogy te vagy, akkor nem tettem volna meg. Abban csalódtam, hogy szégyelled magad, pedig hihetetlenül magabiztos lánynak ismertelek meg. Abban csalódtam, hogy nem azonnal derült ki, hogy ki vagy. 

Nem szólaltam meg, a könnyeim ismét elő akartak törni belőlem, de magamban tartottam. Nyúltam az álarcért, de Josh nem engedte ki a kezéből. Szorította. 

-       Add vissza kérlek. - próbáltam remegő hang nélkül beszélni hozzá.

-        De Jess... 

-        Engedd el az álarcot Josh és hagyj elmenni. - emeltem fel a hangom mire beadta a derekát és elengedte az álarcom. Kitéptem a kezéből és elindultam a lépcső levezető része felé. 

Nehezen lélegeztem, nagyon felkavartak az események. Mikor úgyéreztem, hogy Josh is elindult felfelé és már nem lát, muszáj voltam megállni. Ledobtam a földre, ami a kezemben volt és a falnak támasztva fejemet sírni kezdtem. Nem értettem miért, de valami belül annyira fájt, hogy az elképesztő. Úgy éreztem magam, mintha mindennek én lennék az oka, mintha minden szar miattam történne. Belegondoltam abba, hogy mi lett volna, ha azonnal elmondom Joshnak hogy én vagyok az és akkor talán most nem történt volna meg ez a veszekedés. Percek óta állhattam ott bőgve, mikor lépteket hallottam magam mögött. Megfordultam, megtöröltem szemeimet és Josh állt velem szemben. Fogalmam sem volt miért jött vissza, de mégis ott volt. Nem szólt semmit, nekilökött a falnak, megijedtem, de mint később kiderült, fölöslegesen. Kezeit ismét a vállam fölött támasztotta meg, kissé lehajolt hozzám, majd akármilyen jelzés nélkül ajkaimra támadt. Az eszem azt súgta, hogy lökjem el magamtól és rohanjak, mint egy őrült, a szívem pedig azt, hogy engedjem a dolgokat történni úgy, ahogy azok meg vannak tervezve. Néhány másodpercig hagytam Josht, hadd tegye amit akar, majd döntöttem hogy melyik szervemre fogok hallgatni. Kezem a mellkasára feszítettem, nem toltam el magamtól, de próbáltam. Erre ő a mellkasán pihenő kezemhez nyúlt, megfogta a csuklómat és felhúzta azt a nyakához, közben egyfolytában csókolt. Ez az apró megmozdulása arra késztetett, hogy másik kezemmel már önszántamból símítsak végig a nyakán, egészen a tarkójáig, ahol aztán beletúrtam a hajába és visszacsókoltam. Nem érdekelt, hogy gyűlöl-e vagy sem, vagy hogy egyáltalán miért csinálja, de vissza kellett csókolnom. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy muszáj. Volt bennem egy olyan érzés, hogy másnapra talán megbánom, de abban a pillanatban nem érdekelt. 

Josh sem tétovázott miközben csókolt. Egyik kezével Ő is a hajamat túrta, másik kezét pedig a csipőmön tartotta. Egyik megfelelő pillanatban közelebb húzott magához és minden távolság megszűnt köztünk. Erre a momentumra ismét könnycseppek jelentek meg becsukott szememben, majd lassan egymás után gordültek végig arcomon, ajkainkhoz érve, így megízesítve Josh csókját. Mikor megérezte a sós ízt, elhúzódott tőlem és megszakította ajkaink érintkezését.

-        Mi baj?

-        Én csak, egyszerűen nem értem mi van most. - válaszoltam. 

-        Bebizonyítottam, hogy akkor is megtettem volna, ha levetted volna az álarcod múlt éjjel. - mondta mosolyogva, hüvelykujjával pedig letörölte könnyeimet, majd átölelt. Úgy álltunk néhány pillanatig, amíg valaki el nem kezdett lefelé trappolni a lépcsőn, Josh nevét kántálva. Jaymi volt az.

-        Itt vagyok. - kiáltott végül vissza. 

-        Na végre már mindenütt.... - ugrott le két lépcsőfokot, majd meglátott minket elég közel egymáshoz. - ... ooooppááá megzavartam valamit?

-        Nem, dehogy. - húzódtam el végül Joshtól. 

-        Helyes. Szóval Josh, JJ küldött, hogy keresselek meg. Megbeszélés van. - magyarázta Jaymi. Josh rámnézett én pedig bólintottam.

-        Nekem amúgy is mennem kéne dolgozni. - fűztem hozzá. 

-        Felkaptam a bálos cuccokat a földről és visszaindultam a lakosztályhoz. 

-        Még beszélünk! - kiáltott utánam Josh. 

-        Jólvan. - mosolyogtam rá vissza, majd elindultak felfelé Jaymivel. 

Én végül visszaértem a néni lakosztályához és leraktam az ajtó elé a kölcsön cuccokat. Még utoljára belepillantottam, de nem volt benne az álarc. Felszívódott. Reméltem nem fog haragudni nagyon azért, mert elhagytam. Megérintettem még utoljára a ruha selymes anyagát, majd visszaindultam dolgozni.