3. fejezet

-         Nemár Mike, most muszáj ezt?

-         Miért, mi a bajod?

-         Nem kaphatnék valaki mást? Mindegy kit, csak ne a Union J-t. Kérlek! – néztem Mike-ra bociszemekkel.

-         Sajnálom Jess, már mindenki be van osztva. Majd megkedveled őket. Amúgy is a te korosztályod, csak nem lehet olyan vészes. Én bírom őket. – kacsintott majd továbbment.

Nem volt mit tennem, megfogtam az előételes tálcát és elindultam. Kiérve az étterembe felmértem a terepet, kutatva a célszemélyeket, majd egyszer csak kiszúrtam az asztalom. Határozott léptekkel el is indultam. Josh telibe háttal ült nekem. Épp mikor az asztalhoz értem hirtelen kitolta a székét, felpattant és hatalmas lendülettel fordult meg. Meg is történt a katasztrófa, belém ütközött. Minden, ami a tálcán volt rám borult. Úgy néztem ki, mintha én magam lettem volna az előétel. Persze a tálca hatalmas csörömpöléssel landolt a földön. Minden szem rám szegeződött, Mike pedig csörtetve jött ki a konyhából. Gondolom meghallotta. Remek, ebből sem jövök ki jól. Josh elvigyorodott, majd visszaült a székére, mint aki jól végezte dolgát. Lehajoltam a tálcáért és amint felnéztem már Mike ott állt fölöttem.

-         Jess. Most. Azonnal. Indulj. Befelé. – beszélt szaggatottan.

-         De… de… - próbáltam szóhoz jutni.

-         Nem Jess, ebből elég! – emelte fel hangját. Összedobáltam a tálcára amit lehetett, míg Mike égető tekintete szinte felemésztett, hátulról meg Josh kuncogását hallottam csak. Illetve nem csak azt, hanem valami mást is.

-         Hogy lehetsz ekkora tapló? – szólalt meg az egyik srác, azt hiszem George.Székcsikorgást hallottam ezután. Nem mertem hátra nézni. Josh röhögése abbamaradt. – Mike, nem az Ő hibája. Josh volt ügyetlen, mint mindig. – szólalt meg ugyanaz a hang akkor már közelebbről.

-         Ezt kétlem George. Jess mindig mindent elront. – szóval tényleg George volt az. Akkor mertem felnézni. Kissé meglepődtem és kellemes csalódás ért. Az a George srác, élőben sokkal szimpatikusabb, mint tv-n keresztül. Nem is értem miért ítélkeztem csak Josh alapján.

-         Mike, kérlek! Rendbe fogom hozni, ígérem. – álltam fel ekkor már én is.

-         Tudod, hogy egy hajszál választ el attól, hogy repülj, ugye? – szólt hozzám Mike.

-         Tudom. Tudom nagyon jól. Azt viszont Te is tudod, hogy nekem csak ez a meló van. Kérlek Mike. Esküszöm, vigyázok legközelebb. – magyarázkodtam.

-         Nem neked kell vigyáznod, hanem Joshnak. – szólalt meg ismét George.

-         Köszi, aranyos vagy, de inkább ülj vissza és foglalkozz a magad dolgával. Örülj, hogy neked nem kell jópofizni mindenkivel, még olyannal is aki megaláz és még élvezi is. – hát ez remek gondoltam magamban, még a főnök előtt is így beszélek.

-         Jess, mióta beszélsz ilyen hangnemben a vendégekkel? – nézett rám ismét szúrós tekintettel Mike. Erre Josh a hátam mögött köhögött egyet.

-         Semmi baj, érthető hogy így beszél, hisz eléggé feldúlt. Mike, ha tényleg kedvelsz, akkor adsz a lánynak még egy esélyt. – folytatta George a védőbeszédét.

-         Ezt majd vele megbeszélem. Köszönjük George, most már tényleg visszaülhetsz. Bocsi srácok a kellemetlenségért. Mindjárt küldök valaki mást. – szólt a fiúk asztalához Mike, majd sarkon fordult és maga előtt betessékelt a konyhába, onnan pedig ismét a tárgyalóba.

Megint kaptam egy alapos fejmosást, de úgy tűnt, hogy George védőbeszéde megtette a hatását. Kiabált velem Mike, de mégsem rúgott ki. Nem akartam elismerni, de hálás voltam George-nak. Ha nem állt volna ki mellettem, akkor lehet, hogy nem lenne munkám. Akármennyire is makacs, akaratos és büszke személyiség vagyok, úgy éreztem, hogy meg kell köszönnöm George-nak. Aznap este a mosogatással kellett folytatnom a munkát. Miután véget ért a vacsoraidő és kiürült az étkező, ott is nekem kellett kitakarítanom, de eldöntöttem, hogy amint végzek és nem lesz nagyon késő, megkeresem George-ot.

Csodák csodájára 10 óra felé végeztem is. Mielőtt elhagytam volna az épületet átöltöztem, majd ismét a harmadik emelet felé vettem az irányt. Legbelül imádkoztam, hogy ne Josh nyisson ajtót. Mindegy volt, hogy ki, csak ne Josh. Épphogy kiléptem a liften valaki belém rohant. Aznap már másodjára.

-         Isten nem ver bottal. – tettem halk megjegyzést mikor megláttam hogy ki.

-         Te mit csinálsz itt? – kérdezte Josh.

-         George-ot keresem. És nagyon reméltem, hogy vele futok össze először és nem veled.

-         Micsoda kedvesség már megint.

-         Ezt pont te mondod? Hajszálón lóg a melóm miattad. Remélem örülsz.

-         Csak úgy megsúgom neked kedves Jess, hogy épp azért rohantam erre, hogy elérjem a liftet és még elkapjalak odalent mielőtt hazamész, azért hogy bocsánatot kérjek. – mondta gúnyosan Josh, mire akarva-akaratlanul hangos nevetés tört ki belőlem.

-         Életem vicce, komolyan mondom. – vettem fel ismét a fapofát. – Megmondanád merre találom George-ot?

-         Nem viccelek. – vette komolyabbra a figurát. – Hallottam, hogy neked tényleg csak ez a melód van, és tényleg sajnálom, hogy bajba kevertelek. Nem szándékosan tettem. Az meg hogy utána ki is nevettelek az valószínűleg azért volt mert állandóan egy kárörvendő hülyegyerek vagyok és mindig későn tudatosul bennem, hogy ez milyen rossz fényben tüntet fel. – miközben Josh a monológját nyomatta eszembe jutott valami. Ne csak én járjak már rosszul állandóan.

-         Ó ha te azt tudnád mennyire rossz fényben. Most, hogy mondod, van itt a táskámban valami, amit neked tartogatok. – majd benyúltam a táskámba és úgy csináltam mintha valamit keresnék, pedig csak a vizes flakonom tetejét tekertem le. – Egy pillanat és megvan. – azzal elfordultam tőle és óvatosan kivettem az üveget, hogy meg ne lássa. – Szóval nem tudom mennyire fogsz neki örülni de… - erre hirtelen megfordultam és az műanyag palack tartalmát rázúdítottam.

-         Baromira ötletes. – mondta Josh miközben próbálta lerázni magáról a vizet én pedig csak röhögtem mint egy idióta, nem volt igazán nőies de nemigazán érdekelt. – Habár, megérdemeltem, igaz. - fejezte be a mondandóját.

-         Bocsánatkérés továbbra sincs elfogadva, de viszont tényleg szólhatnál George-nak, mert vele tényleg beszélni szeretnék.

-         Jelen esetben jobban járok, ha hallgatok rád. – Josh elindult a szobájuk felé én pedig tisztes távolból követtem.  Josh bement, én pedig kint vártam. Fél perc múlva ismét Josh állt az ajtóban.

-         … még mindig George-al szeretnék beszélni. – vágtam hozzá lekezelőn.

-         Egy perc és jön, Miss Agresszív…  - azzal bevágta maga mögött az ajtót és felszívódott.