10. fejezet

A Josh által beígért beszélgetés váratott magára, nem is keveset. Pár napon keresztül inkább csak köszöntünk egymásnak, de különösebb beszélgetésre nem került sor. Inkább JJ találta meg velem a normál hangnemet, Josh és George inkább mintha került volna, Jaymi meg... nem is tudom. Ő mindig olyan furán viszonyult hozzám.

A főnökömmel Mike-al viszont kezdett hihetetlenül jóra fordulni a viszonyom. Biztos látta, hogy sokkal intenzívebben dolgozom és hogy sokkal jobban kijövök a vendégekkel, mint kezdetekben és hogy az X-Factorosok rajongóival is egész jól elbeszélgetek, ezért valamelyik nap mondta, hogy fontos dologról szeretne velem beszélgetni. Izgatottá is váltam azonnal, majd a beszélgetésre tényleg sor került.

-        Hallgatlak. - foglaltam helyet Mike-al szemben az irodájában.

-        Az a helyzet, hogy látom rajtad hogy egyre több erőt fektetsz a munkába és hogy elég jól építed fel a kapcsolataid mostanában mindenkivel. Legyen az vendég, munkatárs, vagy a sok sipíkoló kislány odakint. Az elmúlt pár napban azon gondolkoztam, felvéve a kapcsolatot az X-Factorosok menedzsmentjeivel, hogy mit szólnának ahhoz ha az egyik dolgozó innen, besegíthetne nekik.

-        Csak neeeeeeeeeeeeem? - kérdeztem tátott szájjal.

-        De. Jó ötletnek tartották és arra a következtetésre jutottam, hogy felajánlanám neked a Union J biztonsági főnökének asszisztensi állását. Nem lenne más teendőd, mint kísérni a srácokat próbákra és természetesen az élő showkba, illetve az itt táborozó rajongókkal kellene tartanod a kapcsolatot. Tudom, ez radikális  változás lenne a mostani munkádhoz képest, de ha valaki képes lenne ezzel megbírkózni akkor az csak te lehetsz. Megértem, ha nem fogadod el az ajánlatot, de gondold át.

-        Akarom, akarom, akarom! - vágtam rá azonnal.

-        Remek! - csapta össze tenyereit Mike. - Szóval a harmadik hét lesz a mostani ugye?

-        Igen. - bólintottam. - Szerda van, ha esetleg tudni szeretnéd.

-        Jólvan, akkor figyelj, szombaton már mész az élő showra. Reggel indulsz a srácokkal és ott fogsz találkozni az új főnököddel.

-        Mi? Új főnök?

-        Ja, hogy ezt kihagytam. Szóval igen, hivatalosan az ottaniak közül lesz főnököd, mert oda kerülsz át mint alkalmazott, az X- Factor idejére. Addig én nem nagyon tudok beleszólni az ügyeidbe, de amint véget ér ez az egész, visszakerülsz a hotelhez és újból én leszek a főnököd. Persze jobb munkád lesz a show után itt is ha jól teljesítesz. Nem engedlek vissza a konyhába, meg takarítani.

-        Hát jó, legyen.

-        Még egy apróságot kifelejtettem. Amíg a fiúk nem esnek ki, addig bekéne költöznöd a hotelbe. Ugyanazon a szinten vannak a dolgozóik szobái is, csak egy másik folyosón.

-        Ezt csak akkor vállalom, hogy ha az én szobámat én tarthatom rendben.

-        Megoldjuk. Közlöd az új barátaiddal a híreket vagy majd máshogy tudják meg?

-        Szerintem szólok nekik. - mosolyogtam.

-        Jólvan, mehetsz is, a papírmunkát megcsinálom.

-        Köszönöm Mike. - felpattantam a székből és kirohantam.

Befejeztem még a hátramaradt munkát. Mikor az óráma néztem az pontosan este 8-at mutatott. Sokkal hamarabb végeztem a kiadott munkával mint általában szoktam. Leszaladtam a hátsó bejárathoz, megkérdeztem, hogy a srácok visszaértek-e már, ahol az igenlő választ kaptam, szóval elindultam vissza fel a szobájukhoz. Csönd volt odabent, nem a szokásos röhögés, meg kiabálás. Vettem a bátorságom és bekopogtam. George nyitott ajtót.

-        Oh, heló. - nézett rám meglepetten.

-        Szia. - vigyorogtam rá 1000 wattos mosollyal. - Bent van mindenki?

-        Nem, miért?

-        Csak mondani akartam valamit, de látom te se vagy valami beszédes hangulatodban...

-        Meglep? - kérdezett vissza George.

-        Igen, meg. Sosem láttalak még ilyennek. Van valami baj? - próbáltam kideríteni mi a problémája.

-        Nem lehetsz ennyire vak. - emelte fel hangját és nézett rám egyre dühösebben. - Komolyan tiszta hülye vagy.

-        Hogy mi? George mi van veled? Rád sem ismerek. - teljesen kétségbeestem George viselkedése miatt.

-       Mondjad inkább mitakarsz, átadom a többieknek.

-        Nem George, amíg el nem mondod mi a fene bajod van addig ez várhat. Hallgatlak.

-        Semmi Jess, az égvilágon semmi. Úgy is rá fogsz jönni, nem fog kelleni hozzá az én segítségem.

-        George! Ha már belekezdtél abba hogy milyen hülye, meg vak vagyok akkor kérlek fejtsd ki bővebben.

-        Nem vagyok most vevő erre az egészre, bocs. - indult vissza volna vissza a szobába. Be akarta csukni az ajtót, de én kitámasztottam a lábammal és utánaléptem és megfogtam a kezét. Mindketten lefagytunk. 

-        George kérlek, mondd már el mi zaklatott fel így. - néztem rá őzikeszemekkel mikor visszafordult. 

-        Hagyj békén Jess. Menj innen kifele. - rázta ki kezét az enyémből. Elkezdtem hátrálni és fájó szívvel hagytam el a szobát, az ajtó pedig hatalmas csattanással záródott be. 

Elképesztően szarul éreztem magam. Nem értettem mi történhetett. Vajon miért nevezett hülyének és vaknak? Miért volt velem ilyen lekezelő? Ki kellett szellőztetnem az agyam. A raktár mögé nem mehettem lenyugodni, tele volt rajongókkal az utca, maradt a tetőterasz. Nem jártam ott azelőtt, de hallottam róla, hogy tényleg nagyon nyugodt hely és csodaszép a kilátás onnan egész Londonra. Mielőtt felmentem volna átvettem a munkás öltözékem az utcai viseletemre és a lifttel egyenesen felfelé mentem. Kiérve megcsapott a hűs szellő és meglepődve érzékeltem a hideget, de nem érdekelt. Legalább tényleg szó szerint kiszellőzött az agyam. Kerestem egy padot magamnak és oda leültem. A kilátás valóban csodás volt. Telibe a kéken kivilágított London Eye-t lehetett látni. 

Hiába volt nyugodt hangulat odafenn és csodás kilátás, a gondolataimat nem tudta elterelni George szavairól. Fájt, hogy ezeket vágta hozzám, nagyjából ok nélkül. Vagyi biztosan volt rá oka, de nem úgy tűnt, mint aki biztos bennük, mert ellenben biztosan elmondta volna. Komolyan aggódtam, hogy eltűnt az a vidám, segítőkész, mindig mosolygós srác, aki miatt még mindig itt lehetek. Benyúltam a zsebembe és kihúztam belőle a doboz cigarettámat, ami mindig lenyugtat ha feldúlt vagyok. Kihúztam belőle egy szálat és meggyújtottam. Beleszívtam, és ahogy letüdőztem éreztem ahogy szétáratd bennem a nikotin. Minél többet szívtam bele, annál nyugodtabbnak éreztem magam. Az sem zavart, hogy vacogok a hideg miatt és hogy ujjaim már majdhogynem el voltak fagyva, de nem számított. Rég nem esett olyan jól egy szál cigi mint akkor. Körülbelül a cigi felénél tartottam mikor valaki megszólalt a hátam mögött.

-      Mi értelme van annak a mini gyárkéménynek? Csak tönkreteszed magadat vele...