8. fejezet

Másnap reggel hihetetlenül nehezemre esett felkelni. Mikor végre sikerült kimásznom az ágyból és próbáltam emberi fejet varázsolni magamra, semmi sem segített. Úgy néztem ki mint egy zsák mosott szar. Eldöntöttem, hogy mihamarabb megszabadulok a kölcsönkapott ruhától, cipőtől és álarctól, ami már így is bajt hozott a nyakamra JJ személyében. Jó oké, nem nevezném bajnak, de nem kellene tudnia erről az egészről. Úgy gondoltam amint beérek melóba megkeresem a nénit és visszaadom neki a dolgait.

Összepakoltam tehát az egyenruhám és a báli ruhákat majd elindultam dolgozni. Félúton tarthattam, mikor elkezdett szakadni az eső. Persze, pont akkor nem volt nálam se esernyő sem kapucni a kabátomon vagy a pulcsimon, ezért mire beértem munkába bőrig áztam. Hab a tortán a látvány volt ami fogadott, mikor beértem a hotelbe:

Fantasztikusan induló reggelem mellé George és Josh látványa fogadott a majmos kezeslábasaikban miközben épp játszottak valami ajándék kütyüvel. Végülis mosolyt csalt az arcomra a látvány, mert nagyon édesen néztek ki azokban a szerkókban. 

Végül megköszörültem a torkom, visszatért a komor tekintetem és odadobtam nekik egy sziát, majd továbbhaladtam az öltözők felé. Az éjszakai takarítóbrigád már lelépett a reggeliek közül pedig én voltam az első, ezért az öltöző előtt a kulcsokkal bíbelődtem, mikor valaki odaállított mellém.

-        Szia Jess. Beszélnünk kéne. - hallottam meg Josh hangját miközben továbbra is a zárral bíbelődtem.

-        Nem tudom miről akarsz beszélni. 

-        A tegnap éjszakáról, meg úgy mindenről. - nyögte ki, mire hatalmas görcs kelektkezett a gyomromban. Elsősorban a bálos események miatt szaladt fel bennem az adrenalin, másodsorban pedig a kék-zöld foltok miatt a csuklómon, amelyek szorítása hatására keletkeztek.

-        Jó, meghallgatlak, amint segítettél kinyitni ezt a hülye ajtót. - akkor néztem fel rá először. Elmosolyodott és arréb lökött kicsit. Első próbálkozására neki sem sikerült, de másodszorra már igen. Elindultam befelé a szekrényekhez, Ő pedig követett. Leült az egyik padra a szekrénysorok között én pedig helyet foglaltam mellette, a táskámat pedig ledobtam a lábamhoz. - Hallgatlak. 

-        Szóval, ne haragudj, hogy tegnap mikor összefutottunk olyan agresszív voltam veled. Nem tudom mi ütött belém. Lehet, hogy sok volt a bálon az alkohol, foglmam sincs, de tényleg bocsánat.

-        Te, jó, ég, maga Josh Cuthbert bocsánatot kér tőlem. Hova írjam fel? Elmondanád még egyszer? Felvenném videóra. - gúnyolódtam.

-        Még mindig marhára vicces vagy, de most tényleg félretehetnéd az ellenszenved. Csak most az egyszer.

-        Jó legyen. - majd levettem a kabátom is, mert már kezdett melegem lenni. 

Felálltam, elindultam a szekrényemhez, hogy bedobjam, de sikerült felrúgnom a táskám. Josh azonnal lehajolt, hogy felvegye, én pedig hirtelen odakaptam a fejem. Nem volt elég, hogy félig ki volt húzódva a cipzár, de benne volt az álarc és a ruha is. Más sem hiányzott volna, hogy észrevegye. Amint nyúltam volna a táskámért, Josh már a kezében tartotta, kilógott a ruha kék részéből egy apró darab. Feltűnt, hogy Josh nagyon furán figyelte az apró textilt, de azonnal kikaptam a kezéből és visszagyűrtem a kilógó darabot és bedobtam a táskát a kabátom után a szekrénybe, majd visszaültem Josh mellé.

-        Az... mivolt? - kérdezte kíváncsiskodóan, a textildarabra célozva.

-        Semmi, lényegtelen. - próbáltam terelni róla a szót. - Mondd tovább.

-        Oké. Szóval azért is bocsánatot szeretnék kérni, hogy az első találkozásunk óta olyan seggfej voltam veled. Azt hittem, hogy te is olyan kiscsaj leszel, akik majd körbeugrálnak minket és próbálnak a közelünkbe kerülni. Rengeteg itt dolgozó fiatalabb lány próbálta és így tartom őket távol magamtól. Sajnálom, hogy majdnem kirúgtak miattam. Jóvátehetem valahogy? - kérdezte rámszegezve csodaszép kék szemeit.

-        Igen. Köszönd meg JJ-nek, hogy ilyen ügyesen rávett a bocsánatkérésre. Van egy olyan érzésem, hogy nem magadtól jöttél utánam.

-        Igazából tényleg nem az én ötletem volt, de JJ kimosta az agyam és közölte, hogy nem érdemled meg, hogy ilyen tapló módon viselkedjek veled, nem ártottál se nekem, se a többieknek, úgyhogy tényleg ne haragudj. - magyarázkodott tovább. 

-        Valójában nekem is lenne mondanivalóm ezek után. - itt jött el az a pillanat, hogy közlöm vele, hogy én voltam az a lány.

-        Mégpedig? - kérdezte. Az előző lelkesedésem tovaszállt, és átpörgött az agyamon, hogy most, hogy mondhatni tiszta lappal kezdünk egymásnál, nem tenne jót a "kapcsolatunknak" ha kiderülne, hogy mi történt.

-        Bocsánatkérés elfogadva. - nyögtem végül ki ennyit. - Na gyere, kapsz egy ölelést. - álltam fel, nyúltam a keze felé hogy felhúzzam. Ahelyett hogy felállt volna, felhúzta a pulcsim ujját, ezáltal felfedve a kék-zöld foltokat a csuklómon. 

-        Reméltem, hogy nem marad nyoma. Nagyon sajnálom, tényleg. Fáj még mindig? - kedveskedett.

-        Ha tovább szorítod megint, akkor fájni fog. Amúgy nincs baj, majd elmúlik. 

-        Neharagudj. - engedett el végül, majd felállt és átölelt. 

Nekem rohannom kellett aztán öltözni és elkezdeni dolgozni, értük pedig jött a kocsi, hisz épp próbálni indultak. Ismét az ő szintjükre lettem beosztva, hogy kitakarítsak, míg próbálni van mindenki. A lelkem majd kiköptem amint a srácok szobájával végeztem, mindig az volt a legrumlisabb. 

Mikor végeztem azzal a szinttel, kiderült, hogy maradt egy kis időm, mielőtt nekilátok a konyhai dolgoknak. Az volt a legalkalmasabb idő arra, hogy megkeressem a nénit és visszaadjam neki a kölcsönkapott ruhadarabokat. Le is rohantam a szekrényemhez, bedobáltam egy ajándékos szatyorba a dolgokat és elindultam az első emelet felé. Semmi erőm nem volt lépcsőzni, ezért a liftet választottam. Elsétáltam a lakosztályhoz, majd bekopogtam. Nem jött válasz. Megpróbáltam még egyszer. Akkor sem történt semmi. Gondoltam később még próbálkozom, addig is tartok egy kis cigiszünetet, illetve felmérem a rajongómennyiséget a raktárnál. Lefelé maradtam a lépcsőnél. hisz a lift a legfelső szinten volt. 

Hiába választott el egy szint a raktár szintjétől, bekövetkezett a katasztrófa... Amint kiléptem a lépcsőházba JJ suhant el mellettem felfelé, majdhogynem fellökött és csak egy heló-ra telt tőle, majd őt követte Josh, aki viszont olyan lendületben volt, hogy nem volt képes kikerülni. Nekem jött. Abban a pillanatban tudtam, hogy vége annak a tervnek, hogy titokban tudjam tartani a misztikus lány kilétét. Mindketten elestünk és az ajándékos szatyor tartalma a földre zuhant... Josh tekintete automatikusan a földön lévő "bizonyítékokon" akadt meg, majd gyilkos tekintettel pillantott rám.

-        Ó, basszameg... - csúszott ki a számon...