1. fejezet

Helóka :)
Elkezdeném akkor ezt a kitudja meddig húzódó történetet, remélem hogy nem okozok csalódást senkinek és élvezni fogjátok. kommenteket, véleményeket elfogadok csakugy mint a kritikákat is, szóval ne kíméljetek!
Nem tudom milyen gyakran fogom hozni az új részeket, lehetsége hogy megvárom míg valamennyi komment vagy vélemény összegyűlik és csak azután, de az is lehet, hogy amilyen tempóban tudok majd írni. :)

Talán nem a világ legjobb melóját mondhatom az enyémnek. Kész csoda, hogy ezt is megkaptam. Ha a nővérem nem dolgozott volna  a Corinthia hotelben, valószínűleg a poharak és tányérok hurcolása helyett még mindig anyámék nyakán lógnék. Mindig is szerettem volna független és szabad lenni. Pár hónapja már így élek. Egyedül de mégis jobb, mintha minden áldott nap kérnem kéne a pénzt erre-arra. Szívesebben keresem meg magamnak. 

-         Jess már megint mit csinálsz? - kiáltott rám a főnököm, miután még egy tálcát elejtettem, tele poharakkal. - Nem fog érdekelni. hogy milyen ismerősöd dolgozik itt, aki miatt bekerültél. Nagyon közel állsz ahhoz, hogy repülj.

-         Jó, jó, bocsánat. Nem fordul elő többet, ígérem. - mondtam fanyalogva, miközben elindultam a seprűért, hogy feltakarítsam a piszkot amit okoztam. Szerencsém volt, és nem kint a vendégek előtt alkottam, hanem még a konyhában, ennyi mázlim volt. 

Mire összeszedtem a törött üvegeket és felmostam a pezsgőt, amit ki kellett volna vinnem, addigra a főnök ismét megállt fölöttem. Számítottam a következő lebaszásra, de hálistennek nem az következett. 

-         Fél óra múlva megbeszélés. Ne késs el, ha lehetséges... addig menjél pihenni, vagy valami, csak ne lábatlankodj itt. - isteni, legalább nem ordibált. 

Félórával később össze is gyűltünk a tárgyalóban. Kedves főnököm, Mike hozzá is kezdett a szövegeléshez. Azt hittem majd elalszom a szokásos eligazítástól, addig amíg meg nem hallottam azt hogy X-Factor versenyzők.

-         HOGY MI? - kaptam fel a fejem. 

-         Jól hallottad Jess. Idén itt szállnak meg a döntősök és Te is azok közé a dolgozók közé tartozol, akik velük fognak foglalkozni és lesik minden kívánságukat. 

-         Hurrá. - morogtam az orrom alatt. - Remélem idén is lesznek nyálas kisfiúk.

-         Tisztán hallom, hogy mit beszélsz drágám és megnyugtatlak, biztos hogy lesznek. Már most tudjuk, hogy kik jönnek, hisz még a múlthéten kaptuk a hírt, hogy kik jutottak tovább a mentorok házából. Szóval boldog lehetsz. - ezen információ hatására egyik kezem automatikusan a homlokomhoz kaptam és az a tipikus "édesjóistenemcsakeztne" kifejezést lehetett leolvasni rólam.

-         Jaj de örülök ennek a csodás hírnek. - néztem végül fel és próbáltam mosolyt erőltetni arcomra. Nem sikerült, valami gúnyos kifejezés lehetett, és Mike is látta rajtam hogy mennyire "őszinte" az örömöm. 

-         Könyörgöm Jess, ezt ne rontsd el. Kezeld ezt úgy, mintha ez lenne az utolsó esélyed, hogy megszerezd a bizalmam és ne rúgjalak ki. 

Nagyjából eljutott az agyacskámig, hogy mi lesz a teendőm. Az elkövetkezendő egy hétben megkaptuk a rendes beosztást, illetve kaptunk egy ilyen oktatást vagy minek nevezzem, ha esetleg rajongókba ütköznénk. Nem tűnt nehéz melónak, addig a napig, míg be nem állítottak a versenyzők... Onnantól minden a feje tetejére állt. Utáltam őket. Utáltam, hogy onnantól fényesre kell nyalnunk a hátsófelüket. Amiben reménykedtem, hogy ha meg ismerkedem velük normálisak lesznek hozzám. 

Mikor próbálni voltak, akkor kellett rendbe szednem néhány szobát. A legidegesítőbb a fiúbanda szobája volt. Union J, vagy hogy hívják őket. Akkora kupi volt ott állandóan, hogy az valami leírhatatlan. 5 éves öcsém jobban rendet tart, mint ők. Sosem beszéltem velük személyesen, de megmondom őszintén, nem is voltam rájuk túlságosan kíváncsi. Elég volt nekem, hogy naponta dobáltam össze a szétszórt alsógatyáikat a szobájukban.