5. fejezet

Ehhez a fejezethez annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy különösebb esemény nincs, inkább csak előkészítek "valamit". Kell ilyen is, remélem ettől függetlenül ez is élvezhető lesz :)

Komolyan mondom úgy éreztem, hogy a tündérkeresztanyát küldték hozzám, mikor a néni megszólított miközben kifelé mentem. Elképesztő, hogy létezik még ilyen és vannak segítőkész emberek.

-        Aranyoskám, ne zavartasd magad, de itt mindenki ki van öltözve. Nem értem én a mai fitalokat. Nem lehettek ennyire vakok. Még én is észrevettem, hogy már másodszorra próbálsz bejutni.

-        Jaj, ne tessék már ilyen lenéző lenni az új nemzedékkel. Túlságosan naivak vagyunk. 

-        Na, tudod mit? A kisunokám is itt szállt meg a hotelben, de lelépett valami buliba és azt mondta, hogy nem is szándékozik csak reggel jönni. Látom ám, hogy nagyon itt szeretnél lenni. Na, gyere szépen utánam, nekem van egy nagyon jó ötletem. - majd az őszhajú pici nénike elindult a lift felé, én pedig követtem.

Elvezetett a lakosztályukhoz(!!!!!), majd behívott. Az egy dolog, hogy én a hotelben dolgoztam már jó pár hónapja, de hogy én még egyik lakosztályon sem voltam takarítani az hihetetlen volt. Még az állam is leesett mikor beléptem. Néztem jobbra-balra, nem hittem a szememnek. A nénike biztos nagyon gazdag lehetett. 

-        Na, gyere csak. - kiabált az egyik hálószobából. Mit tehettem volna? Követtem a hangot. Beérve láttam, hogy a néni egy bőröndben turkál, amiből cipőket és elegáns ruhákat pakolt kifelé. - Nagyjából egy súlyban lehetsz a kisunokámmal. Valamelyik csak jó lesz rád. - rakott ki az ágyra három csodaszép ruhát.

-        Jaj, ugyan, nem kell ezt csinálnia. Kitalálok én valamit.

-        Ugyan már aranyom, valld be, esélyed sincs bejutni. Én vagyok az utolsó lehetőséged. Na, válasszál egyet. 

-        Hát jó. - bólintással fejeztem ki, hogy megértettem a nénit.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok találkozni még egy olyan akaratos emberrel, mint amilyen én vagyok, de a néni talán még tőlem is rosszabb volt. Rápillantottam a ruhákra. Nem gondolkoztam sokat, az egyik azonnal kiszúrta a szemem. Csodaszép volt. Pánt nélküli egyberuha. Felső része fekete csillogó, a szoknya része pedig világoskék. Alapból miniruha volt, de meg volt hosszítva ilyen áttetsző selyem réteggel, ami elől rövidebb volt és a ruha hátulja felé hosszabodott. Azonnal beleszerettem. Felpróbáltam, és valóban tökéletesen illett rám. Következő utasításnak azt kaptam, hogy válasszak cipőt. Legszívesebben maradtam volna a tornacipőmben, de muszáj volt valami nőiesebbet, hisz megint ki lettem volna paterolva. Annyi magassarkút én még életemben nem láttam, mint amennyi ott volt. A néni unokája nem lehetett valami visszafogott, spórolós kiscsaj. Egy fekete cipőt választottam. Eléggé magas volt és elől nyitott. Gyűlöltem a magassarkú cipőket és mikor felhúztam a lábamra meg is inogtam benne, majd végül kezdett hozzászokni a lábam, miután párszor végigsétáltam a lakosztály nappaliján. 

-        Na, most akkor gyere. Kezdünk valamit a sminkeddel és a hajaddal is. 

-        Tessék? - néztem kikerekedett szemekkel a nénire.

-        Jól hallottad galambom. Ilyen frizurával és fáradt, táskás szemekkel nem igazán ajánlatos megjelenni. Na, csüccs ide. - húzott egy széket maga elé. 

Komolyan mondom a néni valami varázsló volt, vagy mittudomén. Fél óra alatt úgy kikupált, hogy az hihetetlen. A sminkemmel nem esett túlzásba és a hajammal sem. Egyszerű füstös szemeket készített, ezüstös csillogással. A hajammal annyit tett, hogy kibontotta a fonatot, elölről a frufrumat hátra tűzte, elől kicsit megtupírozta, majd a többi részét gyengéden behullámosította. Amint megálltam a tükör előtt csak annyi jött ki a számon, hogy: hűha, én nőből vagyok. Tényleg azelőtt egyszer nem néztem ki ennyire nőiesen. El is felejtettem, hogy cicim is van. 

-         Na, még valami. - húzta ki az egyik fiókját.

-         Nem kell már semmi más, hálás vagyok ezért is. 

-         Nem gondoltad komolyan, hogy abban az ócska álarcban akarsz levonulni, ugye? - majd felém nyújtott egy csodaszép fekete maszkot. Én még olyat életemben nem láttam. Megfordultam, a néni pedig óvatosan a szemem elé rakta az álarcot, majd hátul megkötötte. Biztos voltam benne, hogy senki meg nem fog ismerni. Nem csak az álarc miatt, hanem úgy egészben minden miatt. Így még senki nem látott. Meg is nyugodtam, hogy ezt a veszélyt, hogy valaki felismerjen eltörölhettem az agyamból. -  Ejha. Gyönyörű vagy. Most már mehetsz, áldásom rád. Sok sikert. 

(itt még nincs vége)

Megköszöntem  a néninek a segítséget és elindultam a lift felé. Hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt, mire számíthatok. Nem is nagyon gondoltam semmire, csak annyira, hogy végre elmehetek egy olyan bálba, amilyenbe mindig is elvágyódtam. 19 évesen végre ez is összejön. Csak ez járt a fejemben. Megérkezett a lift, szokásos csilingelő hangja megszólalt, kinyílt az ajtó. Szerencsémre üres volt. Második emeletről haladtam lefelé, szóval nem volt valami hosszú az utam. Mikor megérkezett a lift a földszintre egy pillanatra kirázott a hideg. Fogalmam sem volt miért, de volt valami a levegőben. Furcsa érzés töltött el, éreztem, hogy valami történni fog. Nem tudtam eldönteni, hogy jót, avagy rosszat éreztem-e. Annyi biztos, hogy elképesztően izgatott lettem, mikor kinyílt a lift ajtaja és már csak pár méter választott el a bálteremtől.

Pár pillanattal azután, hogy beléptem a bálterembe, eléggé meglepő látvány fogadott. Fogalmam sem volt hogy örüljek-e, vagy sem. Abban a pillanatban megértettem, hogy miért fogott el olyan furcsa érzés a liftben...